A Partizán című műsor vendége volt szombat este Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje.
A politikus többek között arról beszélt, hogy hazánknak a NATO leghűségesebb tagjának kell lennie.
Nem olyan árulónak, mint Orbán, aki hazaáruló.
Orbán folyamatosan elárulja a magyar érdekeket, és kiszolgálja Putyint – mondta Márki-Zay. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint azt kell követnünk, amit a szövetségeseink tesznek.
A kormánypropaganda folyamatosan azzal támadja Márki-Zay Pétert, hogy fegyvereket és katonákat küldene Ukrajnába Magyarországról. Márki-Zay elmondta, erről szó sincs, mert a NATO ilyet nem kért. Most már egyébként Orbán is ugyanazt kommunikálja ezzel kapcsolatban, mint ő – tette hozzá. Azt is megjegyezte, hazugság a lakájmédia azon állítása, hogy “az ellenzék háborúba akarja sodorni Magyarországot”.