2021 decemberében megalakult a Fazekas Alumni Alapítvány (rövid nevén A FAL) – közölte honlapján a szervezet.
Az alapítvány célja a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium mindenkori (jelenlegi és volt) diákjainak és tanárainak az intézményhez
kötődő tevékenységeinek és rendezvényeinek támogatása.
Íme néhány elképzelés:
- díjak alapítása tehetséges diákok számára,
- táborok finanszírozása, szervezése,
- diákok külföldi versenyeztetésének segítése (utazási, szállás- és ott tartózkodási költségek),
- iskolai programok és versenyek támogatása díjakkal,
- iskolai szakkörök, sportkörök, klubok támogatása eszközökkel, díjakkal,
- speciális iskolai eszközök beszerzése, melyek tankerületi keretből nem finanszírozhatók,
- öregdiák események, rendezvények szervezése, támogatása (évfolyam-találkozók, évfordulók),
- az iskola alapításának 150 éves évfordulójának (2023) méltó megünneplése.
Az alapítvány kuratóriuma három tagú: Fazekas Attila Győző (elnök), Szilágyi Tiborné Mónika és Gáll József alkotja, míg Tóth András Sándor operatív igazgatóként tevékenykedik.
Megalapították az első díjat
Az alapítvány által létrehozott első díj Nemes Zsigmond nevét viseli, ezt minden évben legfeljebb kétszer érdemelhetik ki azon fazekasos diákok, akik az adott évben kiemelkedő teljesítményt nyújtanak biológia és/vagy kémia területén. A díjakat a mindenkori szaktanárok véleménye és javaslata alapján ítéli oda a kuratórium.