Tavaly nyáron robbant ki a botrány, amely szerint a magyar kormány terroristák helyett ellenzéki politikusokat és kormánykritikus újságírókat figyelt meg a szoftverrel.
A Pegasus gyártója a világszerte kirobbant lehallgatási botrány nyomán felmondta a szerződést Magyarországgal és Lengyelországgal. A cég a visszaélések miatt a 102 megrendelőből csupán 37-et tartott meg. Az EU-ból csak ezt a két országot érintette a döntés
– írja a nepszava.hu a Neue Zürcher Zeitung információi alapján.
Hihető? Szijjártó azt hitte a Pegasust gyártó NSO-ról, hogy az a Nemzeti Sport Online
A Gazeta Wyborcza szerint a beszerzést még 2017-ben, a szakminiszter intézte Budapesten. Forrásként átszámítva 6 millió svájci frankot mozgósítottak. Ziobro most azt állítja, nem tudott a törvénytelenségről, de az állam tudja, mit kell tennie a bűnözőkkel szemben.
A lengyeleknél egyelőre még nincsenek bizonyítékok, hogy kik figyelték meg még 2019-ben az ellenzék egyik vezető politikusát, illetve Tusk ügyvédjét, valamint azt az ügyészt, aki hangosan kiállt az igazságszolgáltatás politikai befolyásolása ellen.
A botrány kirobbanása után a magyar kormány sokáig tagadta, “sajtója” pedig agyonhallgatta az ügyet. Majd jött és Kósa Lajos, és mindent bevallott: