Az országos felmérés szerint Debrecenben egyre javul a bűnügyi statisztika, köszönhetően a folyamatosan javuló életminőségnek és növekvő számú munkalehetőségnek – tette közzé Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere egy Blikkben megjelent felmérésre hivatkozva.A femérésből kiderült, hogy Magyarországon 2021-ben Nyírbátorban a legtöbb, Nyíradonyban a legkevesebb a bűncselekmény a járások közül. A lapnak Papp László Debrecen polgármestere is nyilatkozott.
Ahogy javul a városban élők anyagi helyzete, s egyre több a munkahely, így bővülnek a jövedelemszerzési lehetőségek, úgy szorul vissza a bűnözés
– így magyarázza a Blikknek Papp László Debrecen egyre javuló bűnügyi statisztikáit.
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Hajdú-Biharban mindössze 676 bűncselekményt követtek el, így az elmúlt egy év legbiztonságosabb területe Hajdú-Bihar.
Papp László, a Blikknek kiemelte még a hatékony rendőri munkát, hogy nagyon erős az együttműködés a rendőrök, a közterület-felügyelet, a katonaság és a polgárőrök között, így a városban a vagyon elleni bűncselekmények és a közlekedési balesetek száma csökkent jelentősen.
További részletek a Blikkben.