Csütörtökön kezdődik a hetedik Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékok, amelynek a fő helyszín Szentes mellett Szegvár és Szeged ad otthont.
A Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke, Lengyel Lajos kedden az M4 Sport Sporthíradójában elmondta, 15 év után kerül sor ismét a nemzeti játékokra, melynek során 16 sportágban mérik össze tudásukat a versenyzők.
A közel kétezer igazolt versenyzőnkből csaknem 830-an jelentkeztek 55 tagegyesület képviseletében. A sportesemények mellett kulturális programok és orvosi szűrések is lesznek
– jelentette ki Lengyel Lajos.
A szervezet vezetője közölte, a nyitóünnepsége érkezik meg Szentesre az a fáklyaváltó, amely szerdán indult el Diósjenőről, és a láng jelképesen a helyszínen fog lobogni a négynapos versenysorozat alatt.
Lengyel Lajos hozzátette, az esemény egyben válogató is a 2023-as berlini Speciális Olimpia Nyári Világjátékokra.
MTI