Rablás gyanúja miatt indítottak eljárást egy 15 és egy 16 éves debreceni lakossal szemben. A rendőrség közleménye szerint a bűncselekmény csütörtök este 7 óra körül történt, amikor a fiatalabb gyanúsított Debrecenben, a Nagyerdő területén többször is megütött egy fiút, majd a táskáját átkutatta, és elvette a karláncát. Társa eközben a kerékpárja átadására szólította fel a sértettet.
A bejelentést követően a rendőrök még aznap este elfogták a feltételezett elkövetőket, az ellopott karláncot pedig lefoglalták. Az eljárás során fény derült arra is, hogy a gyanúsítottak pár héttel korábban is bántalmazták a sértettet Debrecenben, aki ekkor 30 ezer forintot adott át a két fiúnak.
A nyomozók kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.