Hétről hétről biztosítja nekünk a felhőtlen szórakozás élményét.
Kövér László házelnök már felszólalása előtt figyelmeztette Jakab Pétert, hogy ha ismét megszegi a házszabályokat, alkalmazni fogja ellene a szokásos szankcióit.
A Jobbik elnöke ettől nem rezelt be túlságosan, mondanivalóját azzal kezdte, hogy:
“Azt kell, hogy mondjam, ma nagyon jól néz ki házelnök úr. A bajusz, a nyakkendő, minden a helyén van, az ülésvezetés remek … és ha az idegrendszere is bírja, vágunk bele.”
Majd azzal folytatta, fizetni fognak a tolvajok. “Önök is fizetni fognak, minden aljasságért, amit elkövettek, úgyhogy arra kérem, önöket jól gondolják meg, mihez kezdenek a hatalommal a hátralévő néhány hónapban” – mondta Jakab.
Beszéde szerint az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy 2018-ban alaptörvény-ellenesen szavazta meg a kormány a rabszolgatörvényt. Jakab úgy véli, a kormány éveken át törvénytelen eszközökkel kényszerítette túlmunkára a magyar melósokat.
A Jobbik elnöke hozzátette, hogy a jövő évi költségvetésben azt látja, hogy több adót akarnak beszedni a magyar lakosságtól. „Mire fel akarnak több bőrt lehúzni a magyar emberekről, már nincs több bőr rajtuk” – mondta.
Jakab szerint a kormány nem ad semmit a magyaroknak, csak elvesz. „Igazi uzsorások maguk egytől-egyig, a legrosszabb fajtából” – jelentette ki.
Majd Varga Judit igazságügyminisztert idézte, aki korábban azt mondta, egész Európában Magyarországon lesz a legjobb az életszínvonal 2030-ra. „Tudják mikor lesz itt nyugati színvonal? Ha önök eltűnnek a közéletből és megfizetnek mindenért. Fizessenek meg a tolvajok” – mondta.
Jakab Péter felszólalása a videó 38. perce körül kezdődik:
(ATV)