A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén nem intézkedtek – tette közzé a police.hu.
A szolgálatot ellátó állomány tizenhat személyt fogott el, akik közül tizenhárom főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, két személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 10 személyt állítottak elő, közülük öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.