A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány 16 személyt fogott el, ebből nyolc főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, nyolc személyt pedig a velük szemben érvényben lévő körözés alapján.
A rendőrök 13 személyt állítottak elő, ebből öt főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 10 esetben történt.