Magabiztos, huszonegy pontos győzelmet aratott a DEAC férfi kosárlabdacsapata a Naturtex-SZTE Szedeák együttese felett, így Kovács Adrián legénysége emelhette magasba a kecskeméti Duna Aszfalt Kupa trófeáját. A torna legértékesebb játékosának Somogyi Ádámot választották – olvasható a klub közleményében. A csütörtöki, sikeresen megvívott elődöntőt követően péntek este a házigazdát túlórában legyőző Naturtex-SZTE Szedeák gárdája várt a DEAC kosarasaira a Duna Aszfalt Kupa fináléjában. Tóth Ádámék elsősorban kimagasló támadójátékuknak köszönhetően egészen a feldobástól kezdve dominálni tudtak a mindent eldöntő találkozón, egy félidőnyi játékot követően már tizenhét ponttal vezettek.
A lelkesedés a fordulás után sem hagyott alább, Somogyi Ádám továbbra is elképesztő pontossággal célzott a hárompontosvonalon túlról, Drenovac ellentmondást nem tűrően kosárlabdázott, Stefan Moody pedig újfent magára talált a karmester szerepében. Somogyi mellett a többi fiatal is szóhoz jutott, Kovács Ákos, Molnár Dániel, illetve Asszú Ádám is tevékeny részt vállalt a csapat eredményeiből.
Ami az „újoncokat” illeti, Hines tündökölt, Guyton és Molnár Márton pedig mindvégig biztos pontjai voltak együttesünknek – csak úgy, mint kapitányunk, Polyák László, valamint a sérülésből visszatérő Bognár Kristóf.
DEAC – Naturtex-SZTE Szedeák 106 – 85 (27-18, 31-23, 29-22, 19-22)
Duna Aszfalt Kupa, döntő
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
DEAC: Moody 12/9, Drenovac 18/6, Somogyi 19/15, Hines 7/3, Tóth 8.
Csere: Molnár M. 9, Guyton 7/3, Bognár 10/3, Polyák 7/3, Molnár D. 5/3, Kovács 2, Asszú 2.
Vezetőedző: Kovács Adrián
Szedeák: Govens 17/9, Polányi 3/3, Keller 10, Dzeletovics 26/9, Dickey 7.
Csere: Kerpel-Fronius 5/3, Balogh -, Mayer 4/3, Brown 13/6, Olasz -.
Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics
Kovács Adrián: Gratulálok a csapatomnak! Örülök, hogy a játék több elemében is előre tudtunk lépni az előző hetekhez képest, sok új elemet hozzáadtunk a palettánkhoz. Mindkét mérkőzésen csapatként játszottunk, minden játékosom kivette a részét a csapat sikereiből. Természetesen bőven akad még teendőnk, de az eredményeink alapján jó úton haladunk.
A torna végeredménye:
- DEAC
- Naturtex-SZTE Szedeák
- KTE-Duna Aszfalt
- Jászberényi KSE
Pontkirály: Djordje Dzeletovics (Szeged)
A torna MVP-je: Somogyi Ádám (DEAC)
(Fotó: DEAC)