Az LMP felszólítja a kormányt, hogy azonnal álljon el a Hajdúnánásra tervezett motorversenypálya építésétől – mondta Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke.
Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, a jelenlegi, járvánnyal sújtott helyzetben felelőtlenség 65 milliárd forintot elkölteni a MotoGP pálya megépítésére és garantáltan veszteséges üzemeltetésére.
G7: a magyar adófizetők fogják fizetni a hajdúnánási motorpálya veszteségeit
Az ellenzéki politikus felesleges pénzszórásnak nevezte a beruházást, amelynek – szerinte – nagyon káros környezeti hatásai is lesznek, például levegő- és zajszennyezéssel, valamint a “jó minőségű termőföldek lebetonozásával”.
A kormánynak ehelyett az “elszálló inflációra”, illetve az egészséges környezet biztosítására kellene nagyobb figyelmet fordítania – hangsúlyozta.
Schmuck Erzsébet emellett felszólította a kormányt, hogy minden környezeti hatástanulmány nélküli beruházást állítson le.