Két éve szívatták a Tibetet támogató demonstrálókat, amikor a kínai miniszterelnök Budapesten járt.
A rendőrség bocsánatot kér a Tibetet segítőktől Li Ko-csiang miatt – immár ötödik alkalommal – írja közleményében a Tibetet Segítő Társaság.
Valami nem stimmel a rendőrségnél, vagy a szakértelemmel vagy a jog értelmezésével. A jogsértettek kártérítést is kapnak
– teszik hozzá.
A rendőrség honlapján az alábbi közlemény jelent meg a két évvel ezelőtti jogsértéssel kapcsolatban:
A Budapesti Rendőr-főkapitányság valamint a Készenléti Rendőrség 2017. november 26., 28. és 29. napján Budapesten Li Ko-csiang kínai miniszterelnök Magyarországon tett látogatása idején jogellenesen korlátozta Hendrei Tibor József és Dorje Karma véleménynyilvánítási szabadsághoz és személyes szabadságához fűződő személyiségi jogait, ezért elnézést kérnek az elkövetett jogsértésekért.
A sztori egyébként ez volt, via HVG:
Hendrey a Deák tér mellett, a konvoj útvonala mellett a járdán várta, hogy elhaladjon mellette a miniszterelnök. A rendőrök már előre körbeállták, amikor pedig elkezdte lengetni a zászlót, illetve “Free Tibet”-kiáltásokkal tiltakozott, akkor erőszakkal lefogták. Az akcióban civil ruhás rendőrök is részt vettek, és a kamerázó embert is azonnal igazoltatták.
Hendrey szerint neki azt mondták, hogy az intézkedés sima igazoltatás volt.
„De számomra egyértelmű, hogy itt az történt, hogy igazoltatás címén megakadályozták a spontán tüntetést. Nem hiszem, hogy ez a rendőrök szakmai hibája lett volna, hanem szerintem felsőbb parancsra cselekedtek.”