A rendőrség büntetőeljárást indított három férfival szemben.A nyomozás adatai szerint a konyári társaság péntek este 8 óra körül összeveszett másik két helyi lakossal, akiket aztán a vita hevében lécekkel bántalmaztak. A sértetteket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, ahol megállapították, hogy
egyikőjük életveszélyes, a másik sértett pedig könnyű sérülést szenvedett.
A rendőrök elfogták a bántalmazókat, majd kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket.
A nyomozó hatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására.
A 21, 25 és 53 éves férfiakkal szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.