A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki görkorcsolyás edzése során figyelmetlensége miatt összeütközött a kerékpáros sértettel.
A vádlott 2018. május 3-án 19 óra körül görkorcsolyás edzést végzett Debrecen területén. A Nagyerdőről a belváros felé indult vissza és 20 óra előtt nem sokkal
egy belváros közeli gyalogos- és kerékpárúton szabálytalanul, a kerékpárút részen haladt.
A vádlott észlelte, hogy a kerékpárúton szintén szabálytalanul halad előtte egy telefonáló gyalogos, ezért őt balról kikerülte, miközben
hátrafordult és felszólította a gyalogost, hogy menjen át a gyalogosnak kijelölt részre.
Ez idő alatt a görkorcsolyával folyamatosan haladt az útnak a kerékpárosok részére kijelölt szakaszán, annak is a bal oldali forgalmi sávjában.
Ezzel egy időben a kerékpárúton a vádlottal szembe haladt szabályosan a sértett kerékpárral, kb. 15-20 km/h sebességgel. A vádlott haladási sebessége a görkorcsolyával kb. 12-15 km/h volt. Miközben a vádlott hátrafordított fejjel a gyalogoshoz beszélt,
bal vállával nekiütközött az odaérkező sértett bal vállának. Ennek következtében a vádlott megpördült, míg a sértett egyensúlyát vesztve a kerékpárról leesett és fejét, illetve jobb oldalát nagy erővel megütötte.
A vádlott nagyfokú figyelmetlenségének következtében
a sértett életveszélyes, többszörös koponyatörést, agyzúzódást és tüdőzúzódást szenvedett. Sérülései részben maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyultak.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádlott ellen életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt.