Elhunyt Bartos Erzsébet, a City Rádió műsorvezetője.
Bartos Erzsébet 1977. május 13-án született. Középiskolás tanulmányait a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceumban folytatta, majd rádiós újságírást tanult az Ady Endre Sajtókollégiumban. A szatmári rádióhallgatók 1996-ban hallhatták először a hangját a Samtel Rádióban, illetve láthatták őt a tévében, vagy színházi előadásokban.
Pár éves budapesti kitérője után 2005-ben visszatért a szatmárnémeti City Rádióhoz, ahol műsorvezetőként, zenei szerkesztőként, reklámszövegíróként és szerkesztőként tevékenykedett.
Számos rendezvény műsorvezető-háziasszonya, magyar hangja volt több, mint egy évtizeden át.
Energiája, jókedve, optimizmusa átragadt mindenkire, minden napban meglátta a jót, az okot a vidámságra.
Utolsó heteiben is bízott a gyógyulásában a debreceni Klinikán, ahol évek óta kezelték és terveket szőtt a következő évekre. A gyilkos betegség azonban legyőzte testét, lélekben sosem adta fel a küzdelmet.
Szerető férjét, 4 éves kislányát és 7 éves kisfiát hagyta hátra.
Temetésére október 13-án, vasárnap 14 órától kerül sor a szatmári Mátyás király utcai temetőben.
Forrás: szatmar.ro, frissujsag.ro