A közeljövőben 25 százalékban állami tulajdonba kerülhet a Telenor – írja a HWSW.
A cég tavaly júliusban került a Telenor norvég anyacégétől jelenlegi tulajdonosához, a cseh PPF befektetői csoporthoz, mely az egynegyed tulajdonrészt
nem közvetlenül az államnak, hanem az állami kézben lévő Antenna Hungáriának adná, illetve adta el.
Mivel az új tulajdonos kisebbségi részesedést szerez a részvénytársaságban, ezért a korábbi aggályok dacára biztosítottnak látszik, hogy a cég továbbra is piaci alapokon működik majd, az állam pedig szimplán pénzügyi befektetésként kezeli az ügyletet.
A portál szerint az állam az év utolsó negyedében vásárolhatja be magát a Telenorba.