Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2019 februárjában K. L. vádlottat szexuális erőszak bűntette miatt, mint visszaesőt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen a vádlott kizárólag a szülői felügyeleti jogának megszüntetése miatt, védője a vádlott bizonyítottság hiányában való felmentéséért, illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2018 áprilisában a vádlott és a lánya – aki a sértett -, együtt ünnepelték egy ismerősüknél a lány névnapját. Szeszes italt fogyasztottak, amitől a sértett ittas állapotba került, többször hányt is az alkohol hatására.
Miután hazamentek, a sértett lefeküdt aludni, azonban még mindig szédült. Ezt jelezte is az apjának, aki a sértett ágya szélére ült, simogatni kezdte a hátát, majd megerőszakolta a lányt, aki ellenkezett, de, a vádlott fizikai erőfölénye miatt nem tudott szabadulni. Végül sikerült lelöknie magáról a vádlottat és távozott a lakásból.
A kiskorú sértett éjjel, gyalog indult el Derecske felé közben pedig nővérét hívta sírva, és elmondta a vele történteket. A testvére értesítette a sértett édesanyját, aki hívta a rendőrséget. A 47-es főúton vették fel a rendőrök sértettet. A vádlott beismerő vallomást tett, semmilyen magyarázatot nem tudott adni tettére. Nyilvános ülés.