December 2-án, vasárnap meggyújtják az első adventi gyertyát Debrecen belvárosában. Beindul a fényvillamos is.
A vasárnapi program:
Papp László polgármester köszöntője után a városi díszkivilágítás fényében hangzik el Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek–metropolita és Derencsényi István református lelkészi főjegyző adventi üzenete, majd meggyújtják az első gyertyát.
10 óra: Kistemplom. Pásztoradvent. Debrecenben idén is pásztortűzről gyújtják meg az első adventi gyertyát
15 óra: Nagytemplom. A Debreceni Református Kollégium Általános Iskolájának adventi istentisztelete
16 óra: Régi Városháza – Kossuth tér. Pásztoradvent hortobágyi és Hortobágy „mellyéki” pásztorokkal
16.45 A pásztortűz lángját a pásztorokkal együtt az énekes hagyományőrzők és a történelmi egyházi felekezetek képviselői viszik a Kossuth térre
17 óra: Kossuth tér. Ünnepi gólyalábas térjáték. Az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház, a Csokonai Színház, a Kuckó Művésztanya, a Debreceni Népi Együttes és az Ady Endre Gimnázium diákjainak közreműködésével, vendég: Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész.
18 óra: Református Nagytemplom. Adventi találkozások. Antonio Vivaldi: Glória. Közreműködik a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar vonószenekara és a Canticum Novum Kamarakórus (Török Ágnes karigazgató), vezényel Bolyki Zoltán, szólót énekel Hruby Edit és Francesca Provvisionato
Indul az élőzenés fényvillamos
A DKV Zrt. idén is elindítja adventi fényvillamosait, amelyek 2018. december 2-án, vasárnap közvetlenül a városi fények felkapcsolásával együtt kapnak ünnepi külsőt.
A tavalyi év nagy sikerére tekintettel az adventi villamosokon egy-egy kör erejéig vasárnaponként élőzenés műsorokat láthatnak az utasok, melyet a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói adnak elő.
2018. december 2-án, vasárnap először a 2-es villamoson ütősök közreműködésével csendülnek fel ünnepi ritmusok a fényvillamoson.
A villamos 17 óra 15 perc körül indul a Kossuth tér megállóhelyről és a Doberdó utca érintésével a Nagyállomásig közlekedik.
Ezt követően pedig a Nagyállomásról 18 óra 16 perckor indul el az 1-es vonalon az Adventi villamos, melyen saxofonosok varázsolnak ünnepi hangulatot.
Az adventi villamosok menetrend szerint közlekednek, így azok csak érvényes jeggyel vagy bérlettel vehetők igénybe.
Indulási időpontok:
1-es villamos
tanítási időszak | tanszünet | szabadnap | munkaszüneti nap |
4:40 | 5:00 | 7:20 | 6:26 |
5:20 | 5:50 | 8:08 | 7:24 |
6:10 | 6:40 | 8:56 | 8:14 |
7:04 | 7:28 | 9:44 | 9:04 |
7:52 | 8:16 | 10:32 | 9:54 |
8:40 | 9:04 | 11:20 | 10:44 |
9:32 | 9:52 | 12:08 | 11:34 |
10:22 | 10:40 | 12:56 | 12:24 |
11:12 | 11:28 | 13:44 | 13:14 |
12:02 | 12:16 | 14:32 | 14:04 |
12:50 | 13:04 | 15:20 | 15:04 |
13:38 | 13:52 | 16:08 | 16:00 |
14:26 | 14:40 | 17:04 | 16:48 |
15:16 | 15:28 | 17:54 | 17:36 |
16:08 | 16:16 | 18:52 | 18:24 |
16:58 | 17:04 | 19:46 | 19:12 |
17:48 | 17:52 | 20:46 | 20:04 |
18:40 | 18:40 | 21:46 | 21.04 |
19:30 | 19:40 | 22:32 | 22:18 |
20:20 | 20:40 | 23:00 | |
21:10 | 21:30 | ||
22:04 | 22:18 |
2-es villamos
tanítási időszak | tanszünet | szabadnap | munkaszüneti nap |
4:04 | 5:26 | 4:46 | 5:52 |
4:56 | 6:28 | 5:36 | 6:50 |
5:46 | 7:24 | 6:34 | 7:40 |
6:38 | 8:20 | 7:24 | 8:30 |
7:28 | 9:16 | 8:20 | 9:20 |
8:22 | 10:12 | 9:16 | 10:10 |
9:18 | 11:08 | 10:12 | 11:00 |
10:14 | 12:04 | 11:08 | 11:50 |
11:10 | 13:00 | 12:04 | 12:40 |
12:06 | 13:56 | 13:00 | 13:30 |
13.00 | 14:52 | 13:56 | 14:20 |
13.48 | 15:48 | 14:52 | 15:10 |
14:42 | 16:44 | 15:48 | 16:12 |
15.38 | 17:40 | 16:50 | 17:08 |
16.34 | 18:36 | 17:40 | 18:04 |
17:30 | 19:36 | 18:34 | 19:00 |
18:20 | 20:36 | 19:38 | 19:56 |
19:16 | 21:36 | 20:38 | 20:58 |
20:16 | 22:38 | 21:38 | 22:10 |
21:06 | 23:38 | 22:38 | |
21:56 | 23:38 | ||
22:54 |