Segítsünk azokon, akiknek vérkészítményre van szükségük az életben maradáshoz vagy a gyógyuláshoz, és töltsük fel a négynapos szünet után a vérkészleteket – így kérik fel véradásra a donorokat a vöröskeresztesek Hajdú-Bihar megyében. Biztos lehet benne, hogy véradományával leukémiás gyermekek gyógyulását szolgálja, ha november 9-én 13.00 és 18.00 óra között vért ad Hajdúböszörményben a Sillye Gábor Művelődési Központban. Az itt leadott vér ezzel a céllal a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Intézetének Gyermek Hematológiai Osztályára kerül. A donorokat nem engedik el a véradásról nosztalgia-menü nélkül: debreceni pároskolbászt és sört kapnak.
Véradásra vár a vasút is
A négynapos szünet után a készletek szinten tartására buzdítanak a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének önkéntes véradószervezői és munkatársai. „Segítsünk azokon, akiknek vérkészítményre van szükségük az életben maradáshoz vagy a gyógyuláshoz” – hangsúlyozzák, és november 19-ig összesen 17 véradóalkalmon várják a donorokat a települések központjaiban. Debrecenben november 8-án csütörtökön a MÁV Nagyállomásra költözik ki a véradás 10.00 és 13.00 óra között. Hajdúviden, Egyeken, Sárándon, Hajdúbagoson, Újtikoson, Tiszagyulaházán jól megszokott helyszínek, művelődési házak, könyvtárak adnak otthont a véradásnak, és Hortobágyon a Titi Éva Faluház. Hajdúböszörményben az említetten kívül két másik alkalmon is adhatnak vért a magas társadalmi felelősségérzéssel bíró emberek. Hajdúszoboszlón szintén két tér válik véradóhelyszínné november 19-én, a Hőgyes Endre Gimnázium és a Városgazdálkodás épülete.
Hó végén a Dósa nádor téri véradás novemberben: ünneplünk
Ajándékcsomagot sorsolnak ki a véradók között Hajdúnánáson a november 7-i véradáson a Vöröskereszt Irodában, ugyanilyen akcióval lepik meg a nap donorait Püspökladányban 16-án a Művelődési Házban.
A debreceni véradószervezők felhívják a figyelmet arra, hogy novemberben a naplós véradás átkerül a hónap utolsó csütörtökére, november 29-re. A magyar véradók napja alkalmából nyitja meg kapuit a Dósa nádor téri székház a hó eleje helyett hóvégén. A Magyar Vöröskereszt kezdeményezésére 1988 óta november 27-e a véradók napja Magyarországon, melynek alkalmából minden évben nosztalgia-véradást szervez a Vöröskereszt megyei szervezete.
A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének nyilvános véradásai
- november 7-19. között:
DÁTUM | IDŐPONT | VÁROS/TELEPÜLÉS | HELYSZÍN | CÍM |
2018.11.07. | 13:30.-16:00 | Hajdúvid | Kultúrház | Krúdy Gy. u. 9. |
2018.11.07. | 14:00-17:00 | Hajdúnánás | Vöröskereszt Iroda | Dorogi u. 5. |
2018.11.08. | 08:00-10:00 | Hortobágy | Titi Éva Faluház | Kossuth utca 8. |
2018.11.08. | 11:00-15:00 | Egyek | Könyvtár | Hunyadi János 68 |
2018.11.08. | 10:00-13:00 | Debrecen | MÁV Nagyállomás | Petőfi tér 10. |
2018.11.09. | 08:00-12:00 | Hajdúböszörmény | Rendőrkapitányság | Kossuth u. 2. |
2018.11.09. | 13:00-18:00 | Hajdúböszörmény | Sillye G. Műv. Közp. | Bocskai tér 4. |
2018.11.12. | 09:30-11:30 | Hajdúbagos | Polgármesteri Hivatal | Nagy u. 101. |
2018.11.12. | 12:30-15:00 | Sáránd | Művelődési Ház | Nagy u. 51. |
2018.11.12. | 14:00-16:00 | Debrecen | Homokkerti Közösségi Ház | Szabó Kálmán u. 68. |
2018.11.13. | 11:00-13:00 | Újtikos | Művelődési Ház | Fő u. 11. |
2018.11.13. | 13:30-15:30 | Tiszagyulaháza | Művelődési Ház | Kossuth u. 18. |
2018.11.14. | 10:00-14:30 | Hajdúböszörmény | Széchenyi Mezőg. Kft. | Radnóti M. u. 3. |
2018.11.16. | 12:30-18:30 | Püspökladány | Művelődési ház | Bajcsy-Zs. u. 2/2. |
2018.11.16. | 14:00-16:00 | Debrecen | Szent Erzsébet Otthon | Tátra u. 2/6. |
2018.11.19. | 09:30-12:30 | Hajdúszoboszló | Hőgyes Endre Gimnázium | Rákóczi u. 44. |
2018.11.19. | 13:30-16:30 | Hajdúszoboszló | H. szob. Városgazd.Zrt. | Nyugati sor 5. |