A lap „új feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz”.
A kormányközeli Századvég Alapítványnak nem tetsző tanulmányok miatt eltávolították az internetről a Századvég folyóirat legújabb számát, majd kirúgták a szerkesztőséget – értesült az Index.
Demeter Tamás főszerkesztő a napokban arról tájékoztatta a szerkesztőbizottságot és a lap szerzőit, hogy
az újság feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz.
Az Index információi szerint szerint leginkább egy tanulmány, Bod Péter Ákos írása vágta ki a biztosítékot. A Bérek, profitok, járadékok – magyar szemmel című írásában a volt pénzügyminiszter
arról ír, hogy Magyarországon a járadékvadászat patrióta ideológiával zajlik: 2010 óta egy versenyt helyettesítő, torzító és a járadékjövedelmek kinyerésére irányuló modell nyert tert, mely „nem fér meg a demokratikus renddel, és hatékonysági veszteségekkel jár”.
Miután a főszerkesztővel együtt négyfős szerkesztőséget kirúgták, a a tágabb szerkesztőbizottság jelentős része maga mondott le a tagságáról.