Különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ellene eljárás.
Kiengedték a börtönből Lakatos Andrást, vagyis Kisbandit, az alvilág egykori pénztárosát – tudta meg a 24.hu.
Lakatos ellen különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A Debreceni Törvényszék a 2017 júliusában kihirdetett nem jogerős ítéletében megállapította, hogy a vádlott bűnszervezet vezetőjeként fuvarszervező cégeket megtévesztve több gazdasági társaságnak okozott kárt, amely miatt 5 évi fegyházra ítélte.
Az ítélőtábla július 30-án megszüntette Kisbandi letartóztatását, és a másodfokú eljárás befejezéséig bűnügyi felügyeletét rendelte el.
A határozat szerint a vádlott a kijelölt lakását engedély nélkül nem hagyhatja el. Nyomkövetővel és rendőrjárőr ellenőrzéséve kell biztosítani a szabályok betartását, a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére.
A lap úgy tudja, hogy az alvilág volt pénztárosa hétfőn már el is hagyta a börtönt, és hazament.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fellebbezett a döntés ellen, kapcsolatai miatt fennáll a szökés, és a bűnismétlés veszélye.