Kálmán Olga és Csintalan Sándor műsorait mától nem láthatják a Hír Televízió képernyőjén.
Dél körül jelent meg a Hír TV-n és honlapján ez a szöveg:
Fotó: Index
Műsorváltozás: Kálmán Olga és Csintalan Sándor műsorait mától nem láthatják a Hír TV képernyőjén.
– írja a hirtv.hu.
Kálmán Olga az állománygyűlésről távozva újságíróknak azt mondta, hogy a felmondási idejét tölti, így nem nyilatkozhat. Csak annyit mondott:
én készülök arra, hogy rövidesen találkozunk. Mármint hogy a nézők és én
Csintalan szerda délelőtt a tévé székháza előtt állt, és az Indexnek azt mondta a jövőjéről, hogy
vagy kirúgják, vagy önként távozik.
Az Origo cikke szerint a mai állománygyűlésen elhangzott, hogy
az új tulajdonos mellett Liszkay Gábor médiatanácsadó, Korda Judit általános vezérigazgató-helyettes, Répási Bálint vezérigazgató, Szikszai Péter tartalomért felelős vezérhelyettes, Mentes Katalin pedig hírigazgató lesz a csatornánál.
Nyerges Zsolt, a televízió tulajdonosa azt mondta az állománygyűlés után a helyszínen lévő újságíróknak, hogy
a televízió tulajdonosa továbbra is ő marad, a működés feltételei biztosítva vannak, de a napi ügyekbe nem kíván beleszólni.
Közölte, hogy
Liszkay Gábor médiatanácsadó és az új vezérigazgatóság dönt majd az operatív ügyekben.