A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon.
A vádlott 2014. óta rendelkezik jogosítvánnyal, azonban a baleset során vezetett gépjárművel addig csupán 110 km tett meg, így kellően nem ismerte az autó sajátosságait.
2017. szeptember 25-én dél körüli időben indult el személygépkocsival Kaba irányába a 4. számú főúton.
Az autóban a jobb oldali első ülésen utazott az édesanyja. A baleset helyén és időpontjában ideális időjárási, út- és fényviszonyok voltak, amelyek hátrányosan nem
befolyásolták az úton való közlekedést. A vádlott az Ebes és a Kaba közötti útszakaszon nagyfokú figyelmetlensége folytán lehajtott az útpadkára, majd fékezéssel ellenkormányzott, az autó keresztbe fordult és átsodródott a vádlott menetiuránya szerinti bal oldali forgalmi sáv padkájára.
Az ekkor már irányíthatatlanná vált jármű ott egy közlekedési táblának csapódott, amitől az autó kétszer oldalirányban átfordult a tetején, majd a kerekeire állva került megnyugvási helyzetbe.
A baleset során a vádlott édesanyja 8 napon túl gyógyuló agyzúzódást, továbbá 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A hajdúszoboszlói nő KRESZ szabályszegő magatartásával okozati összefüggésben jött létre a baleset és annak eredményeként a sérülések.
A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban vele szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.