A több mint 25 éve működő Forrás Lelki Segítők Egyesülete és a 2001-ben alakult Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közösen szervezi meg VII. alkalommal a Józanság Napja elnevezésű rendezvényét, Debrecenben 2018. május 11-12 – én.
A 2 napos program célja, hogy felhívja a helyi társadalom figyelmét, hogy van gyógyulás, van kiút a szenvedélybetegségekből.
Május 11-én pénteken 13 órától a Debrecenben működő önsegítő csoportok nyitott ülésein illetve a Debrecenben működő segítő intézmények, szervezetek bemutatkozásán vehetnek részt az érdeklődők az Ifjúsági Házban.
Május 12-én szombaton 10 és 15 óra között az önsegítő csoportok beszámolóira, bizonyságtételekre, valamint szakmai kerekasztal beszélgetésre kerül sor, melyek célja egymás megismerése és az együttműködés erősítése.
A délelőtt során a történelmi egyházak képviselői közösen megemlékeznek a szenvedélybetegség áldozatairól és imádkoznak a családtagokért a szabadultakért és a gyógyultakért.
A program célja, hogy felhívja a közvélemény és a döntéshozók figyelmét arra, hogy a szenvedélybetegségek és az ezekből következő egészségügyi, szociális és társadalmi problémák kezelése mindenkinek közös feladata a városunkban.