Letették az alapkövet – ilyen lesz az új debreceni Család- és Gyermekjóléti Központ

Helyi hírek

Debrecen 2017-ben 2,8 milliárd forintot, addig 2018-ban 3,05 milliárd forintot fordít szociális és gyermekjóléti intézményeinek működtetésére. Az ellátórendszer minőségi működtetése mellett ebben az évben egy másik jelentős lépést tesz előre a város. Egy új Család- és Gyermekjóléti Központot épít a Nádor utcai volt ifjúsági Parkban.lte1

A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ építése a „TOP-6.6.2.-15 Szociális alapszolgáltatások infrastruktúrájának bővítése, fejlesztése” tárgyú felhívás keretében valósul meg. A projekt átfogó célja a szociális és gyermekjóléti alapellátást végző DMJV Család- és Gyermekjóléti Központjának kialakítása az új épületben, amely a Debrecen, Mester utca 1. szám alatti székhelyét és a Böszörményi út 68. szám alatti telephelyét váltja majd ki, és összesen 52 fő szakmai feladatainak ellátási helyéül szolgál majd.

lte2

A Családsegítő Központ épülete egy 4187 m2-es területen, a park területétől elkerítetten valósul meg. Közúti megközelítése a Thomas Mann utca felől történik. A kétszintes, összesen 1346 m2-es központ földszintjén ügyfélforgalmat lebonyolító tanácsadói- kapcsolattartó- és ügyfélfogadó irodák létesülnek, tágas, galériás váróval, emeletén további irodák készülnek. A gyermekek számára prevenciós játszószoba, és négy foglalkoztató kerül kialakításra.

lte3

A foglalkoztatók összenyithatók lesznek, melynek következében egy olyan összefüggő nagy tér alakul ki, amely alkalmas prevenciós-, családi- és egyéb rendezvények lebonyolítására, illetve helyet adhat a nyugdíjasok által szervezett események lebonyolítására.  Az épület meg fog felelni a teljes körű, komplex akadálymentesítés követelményeinek. A központ körül rendezett kertet alakítunk ki padokkal, illetve két udvari játszóelemmel a gyermekek számára, fedett kerékpártárolóval, és telken belül elhelyezett gépkocsi parkolókkal a dolgozók részére.

lte4

A nyertes kivitelező az ÉPKERSERVICE Zrt, akinek az új épület kivitelezése mellett feladatát képezi a volt Ifjúsági park területén található szabadtéri színpad, lelátó, és a kiszolgáló épület bontása is. A kivitelezési munkák elvégzésére 8 hónap áll rendelkezésére, így a létesítmény várhatóan még idén átadásra kerülhet. A bontást, és az új épület kivitelezését követően az építési telken kívül eső zöldterületeket az önkormányzat a későbbiekben más forrásból kívánja megvalósítani.

A beruházás teljes költsége közel 602 millió forint, melyből 500 millió forint európai uniós forrásból támogatott, a fennmaradó 102 millió forintot Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja önerő formájában.