November 20-án, vasárnap este újra hazai jégen láthatja a közönség a Debreceni HK MOL Ligás együttesét. Az ellenfél ezúttal a Ferencvárosi TC csapata lesz. A közelmúlt történései alapján megállapítható, hogy a zöld-fehérek játékstílusa „fekszik” a hajdúsági legénységnek, biztosan húzták be a szezonbeli két mérkőzésüket. Az eredmények és a mutatott játék viszont nem mindig a kedvük szerint alakult az utóbbi hetekben. Jason Morgan, a nemrég érkezett kanadai vezetőedző jelenleg még ismerkedik a játékosaival, fel kell mérnie, ki mire képes éles helyzetekben. Ettől függetlenül a csapat célja ezen a meccsen is csak a győzelem lehet. Bár hiányzók ezúttal is lesznek, biztosra vehető, hogy minden egyes játékos élni kíván a vezetőedző által nyújtott lehetőséggel. Bíznak abban is, hogy a hűséges hazai szurkolók sem hagyják majd cserben kedvenc csapatukat és biztatásukkal győzelemre segítik a debreceni alakulatot. A mérkőzés 18.30 órakor kezdődik.
Kapcsolódó tartalmak
Floridai ingatlanok
Florida, Sarasota, 34237, 500 N JEFFERSON AVE - Sarasota belvárosában kis lakás saját terasszal
101 m2-es Lakás
124 900 $
Florida, Sarasota, 34231, 5655 Summer Side Ln Unit#33A - Első emeleti lakás akár rövid távra is
105 m2-es Lakás
139 900 $
Florida, Venice, 34285, 502 PINEBROOK CRES Unit#2 - Lakás rövid távra a Pinebrook Lake Club lakóparkban
116 m2-es Lakás
162 900 $
Florida, Venice, 34292, 13076 TIGERS EYE DR - Venice történelmi belvárosában csodaszép kétszintes lakás
153 m2-es Lakás
169 900 $
Florida, Bradenton, 34211, 17006 VARDON TER Unit#304 - Lakás a Lakewood National Golf Club-ban
121 m2-es Lakás
200 000 $
Florida, Bradenton, 34211, 13731 MESSINA LOOP - Új építésű lakás a golfpályán
161 m2-es Lakás
232 400 $