A jubileumi, 20. terem- és a strandröplabda versenyen összesen 17 ország közel ezer versenyzője vesz részt.
A terem Eötvös Kupa első, szerdai játéknapján hét debreceni pályán, valamint Balmazújvárosban, Derecskén és Kabán összesen hatvan mérkőzést rendeztek, közülük több csak a döntő játszmában dőlt el.
Az eredmények ITT láthatók.
Csütörtökön reggel hét órától a keresztjátékokkal folytatódik a sorozat – minden mérkőzést a Tóth Árpád Gimnáziumban rendeznek.
A játéknap végén, este nyolckor kezdődik a csapatok felvonulása, majd 22 órától rendezik a szakmai fórumot. Az idei előadó Edvaldo Carvalho da Silva brazil származású edző, aki jelenleg a Máltai Röplabda Szövetség technikai igazgatója és a válogatott edzője. Előadásának címe: Ifjúsági fejlesztési program a röplabdában Máltán.
Pénteken szintén reggel hétkor kezdődnek a zárónap összecsapásai, ugyancsak a Tóth Árpád Gimnáziumban. A helyosztókat 13 órától vívják, a döntőt követően 16 órakor lesz az ünnepélyes eredményhirdetés.