Igazi magyaros vendégszeretet: halk muzsikaszó és egy kupica méregerős pálinka fogadta az Erasmus-partyra érkező külföldi diákokat az egyetemen.
Tizennégy ország több mint 100 hallgatója érkezett a Debreceni Egyetem14 karára az Erasmus program keretében, hogy a 2015/16-os tanév második félévében ha nem is cívis, de legalább egyetemi polgár legyen egy rövid időre Debrecenben.
A szorgalmi időszak február 15-én kezdődött, és aznap este igazi magyaros vendéglátással megtartották a Főépület Aulájában a hagyományos Welcome party-t.
– Bízom abban, hogy hamarosan beigazolva látják: jól döntöttek, amikor Debrecent választották és remélem, nemsokára úgy érzik majd magukat a Debreceni Egyetemen, mintha mindig is ide jártak volna – mondta köszöntőjében Jánosy Orsolya, a Külső Kapcsolatok Csoport vezetője.
Következett a vacsora: töltött káposzta – a vegetáriánusoknak húsmentes is – és háromféle rétes került az asztalokra a jófajta fehér és rozé borok mellé.
Majd táncosok jelentek meg, akik egy kis mozgásra invitálták a nemzetközi társaságot. A Szeredás Hagyományőrző Egyesület tagjai most is kitettek magukért: a talpalávaló és a csárdás igencsak megizzasztotta a nemzetközi társaságot.
– Nem véletlenül rendezzük meg rendszeresen az estet, hiszen ez egyrészt alkalmat teremt a diákoknak az ismerkedésre, másrészt egy kis ízelítőt nyújthatunk a magyar gasztronómiából és folklórból egyaránt – mondta az unideb.hu portálnak Virga József, a DEHÖK Külügyi Bizottságának elnöke.
A kikapcsolódás után már a munka következik, hiszen a féléves részképzés illeszkedik a hallgatók hazai tanrendjébe, így az itteni félév eredményét otthon is elfogadják majd az intézmények.