A nyomozás adatai szerint V. Gusztáv 2015. október 9-én 22 óra körül Hajdúhadház egyik utcájában a sértettet előzetes szóváltást követően ököllel tarkón ütötte, amelynek hatására a férfi a földre esett. Ezt követően a gyanúsított társával, R. Sándorral együtt a földön fekvő férfit többször meg is rúgták. Az esetről történt bejelentést követően a járőrök a két helyi férfit a helyszínen elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 31 éves és a 32 éves férfiakat gyanúsítottként kihallgatták. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottak ellen súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére megküldte.